CEGLÉDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
OM: 203068

"SZAKKÉPZÉS AZ ORSZÁG SZÍVÉBEN"

2700 CeglÉd, Malom tÉr 3.

 

A CENTRUMRÓL RÖVIDEN

Magyarországon 2015. július 1-én, 44 szakképzésért felelős centrum kezdte meg működését, köztük a Ceglédi Szakképzési Centrum is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által felügyelt centrum szakmai és gazdasági önállósággal, tagintézményei részleges gazdasági önállósággal bírnak. Az új rendszertől elvárható a hatékonyabb, összehangoltabb működés, a gyorsabb és rugalmasabb reagálás a piaci helyzet változásaira. A szakképzési centrum Cegléden, Monoron, Nagykátán, Gyömrőn, Kistarcsán és Vecsésen több szakmát kínál, a nappali rendszerű szakközépiskolai és szakgimnáziumi nevelés-oktatás mellett, a HÍD programokban, illetve esti formában tartandó felnőttoktatásban is indít képzéseket.

Buncsák Gábor, főigazgató.

KIEMELT HÍREINK

  • 28. SZEP2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    Immáron második alkalommal, 2018. október 1-én nagyszabású pályaválasztási kiállítás kezdődik a Cegléd és Térsége Ipartestület épületében. A rendezvény főszervezője mellett a Ceglédi Szakképzési Centrum, illetve két tagintézménye is aktívan részt vesz az országban egyedülálló programsorozat lebonyolításában.
    Teljes cikk...


  • 25. SZEP2018
    Posted by Nemes Gábor

    A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnyerte a fiatal szakemberek Európa-bajnokságának, a EuroSkills versenynek a magyarországi rendezési jogát. A Magyar Kormány által teljes körűen támogatott EuroSkills Budapest 2018 rendezvény 2018. szeptember 26-28. között valósul meg...
    Teljes cikk...

  • 03. SZEP2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum tagintézményei két Mega pályázat megvalósításán dolgoznak a 2018/2019. tanévtől. Az "Idegen nyelvi készségek fejlesztése" és "A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése" pályázatok együttes támogatási összege több, mint 582 millió forint.
    Teljes cikk...

  • 01. AUG2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum tagintézményei továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a felnőttek beiskolázására. Felnőttoktatás keretén belül, esti szervezésben induló csoportjainkba akár INGYENESEN, kortól függetlenül is jelentkezhet. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. SZEPTEMBER 06. CSÜTÖRTÖK.
    Teljes cikk, jelentkezés...

  • 27. JÚN2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    "Véget ért a tanév a szakképzéssel foglalkozó intézményekben is" - Buncsák Gábor főigazgató foglalta össze a 2017/2018. tanév eseményeit, fontosabb eredményeit a Ceglédi Városi Televízió Háttér című műsorában.

    Teljes cikk...

  • 05. JÚN2018
    A VÁROSI PEDAGÓGUSNAPON KERÜLT ÁTADÁSRA "AZ ÉV CEGLÉDI SZAKMAI TANÁRA DÍJ".
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum által 2017-ben alapított díjajat hasonlóan a tavalyihoz, az idei tanévben is a Cegléd Város által szervezett Pedagógusnapon adta át Buncsák Gábor főigazgató úr. Idén az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája egy pedagógusa vehette át a díjat.
    Teljes cikk...

  • 26. ÁPR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    Az SZKTV-n 3/11.A osztályos ipari gépészeink kiemelkedően szerepeltek. Pekár Norbert István II. helyezést, Kecskés Zoltán I. helyezést ért el az országos szakmai versenyen!
    Teljes cikk...

  • 25. ÁPR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és Erdélyi parneriskolája a HATÁRTALANUL! pályázat keretében a tanműhelyünkben készített és Szentegyházán festett sámlikat adott át a Lövész utcai óvodások számára. A Bem iskola és az erdélyi iskola diákjai közösen készítették el az ülőalkalmatosságokat, melyeket nagy örömmel fogadtak az ovisok.
    Teljes cikk...

  • 18. ÁPR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    Tizenegy Szakképzési Centrummal egyetemben egy tisztán elektromos meghajtású Volkswagen Golfot vehettünk át a Nemzetgazdasági Minisztérium jóvoltából, melyet örömmel fogunk használni a mindennapi életben, hirdetve az e-mobival egyetemben a jövő erőforrásaként. Az autó töltésére használható csatlakozófelület Centrumunk központi épületében működő napelemes energiaforrásra csatlakozva kerül kiépítésre.

  • 13. ÁPR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    Az idei tanévben, 2018. április 13. pénteken rendezte az ország szakképzése, köztük a mi Centrumunk is a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozatot. A résztvevő öt tagintézményünk igazán látványos, sokszínű, interaktív programokkal, kellemes hangulatot teremtve várta látogatóit. A harmadszor megrendezésre kerülő programsorozat az eddigi legtöbb látogatót, programot hozta számunkra.
    Teljes cikk...

  • 04. ÁPR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    Jeles évfordulót, 50. születésnapot ünnepelt a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, közkeletű nevén a Közgáz. Teremavató, faültetés, rendkívüli osztályfőnöki óra, beszélgetések, estebéd... és még sok érdekesség...
    Teljes cikk...

  • 28. MÁR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum 2017. október 25-én együttműködési megállapodást írt alá a Neumann János Egyetemmel és a Ceglédi Tankerületi Központtal, melynek célja a térség fiataljainak megtartása, munkaerő-szükséglet biztosítása. Ennek keretében rendezte meg a három intézmény a Neumann-galaxis szakmai konferenciát, a digitális forradalom oktatásbeli kihívásairól, lehetőségeiről.
    Teljes cikk...

  • 26. MÁR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A mai napon került sor a dél-koreai Shinheung SEC EU Kft. hivatalos megnyitójára a Ceglédi SZC Szterényi József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája "szomszédságában" Monoron.
    Teljes cikk...

  • 21. MÁR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum főigazgatója, Buncsák Gábor ismertette aktualitásainkat a Ceglédi Városi Televízió Háttér című műsorában. "Több iskolát érintő beruházás, projekt átadóünnepségére került sor Cegléden, ez az apropója a mostani megbeszélésünknek is itt, sokmindent meg kell beszélnünk...".
    www.ceglediszc.hu/palyazatok_kehop.html
    Teljes cikk...

  • 20. MÁR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum Malom téri épületére és négy tagintézményére került napelem a közelmúltban. A megújuló energiarendszer kiépítése uniós és állami támogatással valósult meg, összesen mintegy 136 millió forint értékben.
    www.ceglediszc.hu/palyazatok_kehop.html
    Teljes cikk...

  • 5. MÁR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    "Most egy éjszaka alatt végigjárhatod a ceglédi, nagykátai, monori szakképző iskolákat, a velük együttműködő sikercégek máskor rejtett világát"
    Szakmák Éjszakája 2018. ápr. 13. péntek 18-22.
    www.ceglediszc.hu/szakmakejszakaja.html
    https://www.facebook.com/ceglediszc/
    https://twitter.com/cegledi_szc
    Teljes cikk...

  • 01. MÁR2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Szakképzési Centrumok középiskolái számára 2017/2018. tanévben kiírt országos futsal bajnokság egyik regionális döntőjét városunkban tartották s a lebonyolítással a Ceglédi Szakképzési Centrum a Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját bízta meg.
    Teljes cikk...

  • 26. FEB2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    Kiírásra került a gyömrői székhellyel, kistarcsai telephellyel rendelkező Ceglédi SZC Mihály Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tagintézmény-vezetői pályázata. A pályázat benyújtásának határideje: 2018. március 28.
    Teljes cikk...

  • 6. FEB2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum főigazgatója, Buncsák Gábor ismertette aktualitásainkat a Ceglédi Városi Televízióban. "Kukkantsunk bele a Ceglédi Szakképzési Centrum életébe".
    Teljes cikk...

  • 8. JAN2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum tagintézményei továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a felnőttek beiskolázására. Felnőttoktatás keretén belül, esti szervezésben induló csoportjainkba akár INGYENESEN, kortól függetlenül is jelentkezhet. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. JANUÁR 26. PÉNTEK. Teljes cikk, jelentkezés...

  • 8. JAN2018
    Posted by Szabadi Zoltán

    2018. január 8-án, hétfőn Nagykátán a Ceglédi Szakképzési Centrum öt tagintézményének részvételével került megrendezésre a II. alkalommal kiírt országos Centrum Futsal körzeti fordulója. A továbbjutást érő első két helyért nagy csata zajlott...
    Teljes cikk...

  • 25. OKT2017
    Posted by Szabadi Zoltán

    Centrumunk, a Ceglédi Tankerületi Központ és a Neumann János Egyetem együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a térség fiataljainak megtartása, munkaerő-szükséglet biztosítása.Teljes cikk...

  • 24. OKT2017
    Posted by Szabadi Zoltán

    Elkészült Centrumunk hat tagintézményének felvételi tájékoztatója a 2018/2019. tanév kapcsán. Iskoláink összesen 12 szakgimnáziumi ágazatot, 29 szakközépiskolai szakképesítést (melyből 11 érettségi birtokában megkezdhető) illetve 8 Hídprogram keretében megszerezhető részszakképesítést kínál.Teljes cikk...

  • 25. SZEP2017
    Posted by Szabadi Zoltán

    2017. szeptember 25-én nagyszabású pályaválasztási kiállítás kezdődött meg a Cegléd és Térsége Ipartestület épületében. A rendezvény főszervezője mellett a Ceglédi Szakképzési Centrum, illetve két tagintézménye is aktívan részt vesz az országban egyedülálló programsorozat lebonyolításában.Teljes cikk...

  • 1. AUG2017
    Posted by Szabadi Zoltán

    A Ceglédi Szakképzési Centrum tagintézményei továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a felnőttek beiskolázására. Felnőttoktatás keretén belül, esti szervezésben induló csoportjainkba akár INGYENESEN, kortól függetlenül is jelentkezhet. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. AUGUSZTUS 25. PÉNTEK. Teljes cikk, jelentkezés...

  • 21. JÚN2017
    Posted by Szabadi Zoltán

    Több mint 136 millió forint támogatást nyert a Ceglédi Szakképzési Centrum fotovoltaikus rendszerek felépítésére. Teljes cikk...

  • 29 MÁJ2017
    Posted by Szabadi Zoltán
    A Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumunk elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet, mely cím használatára három évig jogosult. Teljes cikk...
  • 13 apr2017
    Posted by Szabadi Zoltán
    A Ceglédi SZC Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája országos tréninget tartott 2017. április 12-én a vendéglátóipar ÁSZÉV vizsgáztatók módszertani támogatása céljából.. Teljes cikk...
  • 13 apr2017
    Posted by Szabadi Zoltán
    2017 április 6-án, Dabason került megrendezésre a Centrum Futsal Pest megyei döntője. Sajnos az ötcsapatos mezőnyből egyik csapatunk sem tudta kivívni a továbbjutást. Teljes cikk...